2019. december 29. vasárnap nap bejegyzései

Pásztorjáték a Szent Anna Templomban

A Kis Jézus születésének történetét adták elő lelkes gyerekek a Szent Anna Templomban, december 24-én kora este!
A sikert a zsúfolásig megtelt templom nézői vastapssal értékelték!
Az ünnephez méltó előadás szervezését lebonyolítását köszönjük: Kelemen Tímeának, Nyárádi Bernadettnek és Juhász Barnabásnak.


A megfogant élet védelme

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 13-án kiadott, Megújulás a szeretetben című körlevelében már foglalkozott a megfogant emberi élet védelmének fontosságával, azonban a téma rendkívüli aktualitása miatt szeretnénk külön is hangsúlyozni az Egyház ezzel kapcsolatos álláspontját. Püspök elődeink 1956. szeptember 12-énkörlevelet adtak ki, mivel akkor tették rendeletileg lehetővé Magyarországon a művi terhességmegszakítást. Az akkori dokumentum nyelvezete régiesnek tűnhet, azonban tartalmát tekintve semmit sem vesztett időszerűségéből.

Tovább a folytatáshoz

A Szent Család vasárnapja

2019. december 29

„Öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet… Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. 
Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.”
(Kol 3,12–21)

       A HÉT LITURGIÁJA:

​KEDD: SZENT I. SZILVESZTER PÁPA EMLÉKNAPJA

SZERDA: SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA – ÚJÉV – BÉKE VILÁGNAPJA (PARANCSOLT ÜNNEP)

CSÜTÖRTÖK: NAGY SZENT VAZUL ÉS NAZIANZI SZENT GERGELY 

 PÜSPÖKÖK ÉS EGYHÁZTANÍTÓK EMLÉKNAPJA 

PÉNTEK: JÉZUS SZENT NEVÉNEK EMLÉKNAPJA

E L S Ő P É N T E K

Tovább a folytatáshoz