Október, a rózsafüzér hónapja

rózsafüzér (latinul rosarium, más szóval szentolvasó) a katolikus egyházban az imádságegyik közkedvelt formája, illetve az ehhez használt eszköz. Formáját tekintve lényege, hogy bizonyos imákat meghatározott számban és sorrendben kell mondani.

A rózsafüzér ún. máriás ájtatosság (lásd: Szűz Máriás lelkület),[1] amely már évszázadok (kb. a 15. század) óta a katolikusok egyik legkedvesebb és legelterjedtebb imádsága. II. János Pál pápa 2002. október 16-án kelt apostoli levele (Rosarium Virginis Mariae)[2] 2002. októberétől 2003. októberéig a Rózsafüzér évét hirdette meg, a világ békéjéért és a családi élet szentségéért. János Pál pápa az apostoli levélben a szent rózsafüzérről – mondta: ” A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje”. “A rózsafüzér ugyanis – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása.[2] Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.[3]

A rózsafüzérhez hasonló szemlélődő imádságot segítő eszköz és imaszöveg más egyházakban, sőt más vallásokban (például hinduizmusbuddhizmus) is ismertek.

A rózsafüzér mint eszköz

A rózsafüzér egy többnyire zsinórra fűzött fagolyókból vagy gyöngyökből álló, a két végén összekapcsolt lánc, amelyen a szemek a következő megosztásban találhatók: egymás mellett szorosan 10 kis szem, majd egy távolabb lévő vagy nagy szem. Ezt úgy hívják, hogy egy tized. A teljes rózsafüzér 5 ilyen tizedből áll. Az összekapcsolt lánchoz egy kis bevezető szakasz kapcsolódik. E bevezető szakasz első eleme a kereszt, ezt egy nagy szem követi, majd 3 kicsi, végül megint egy nagy szem.

Léteznek mindössze 10+1 szemből álló láncok, ill. 10 kicsi és egy nagy „szemet” (néha keresztet) tartalmazó, ún. rózsafüzér-gyűrűk is.

A rózsafüzér mint ima

A rózsafüzér gerincét az 5×10 Üdvözlégyimádkozása alkotja, oly módon, hogy a szövegben Jézus neve után beillesztjük az egyik titkot. A titkok Jézus életére, illetve üdvtörténeti szerepére vonatkozó mondatok. A rózsafüzér titkai hosszú ideig három sorozatot alkottak: örvendetesfájdalmas és dicsőséges titkokkal. Ezt II. János Pál pápa egészítette ki a Szent Ġorġ Preca atya által írt világosság titkaival.

Az imádkozás módja

Rózsafüzér 

Barna kereszt:Apostoli hitvallás
Piros/bordó szemek:Miatyánk
Világoskék szemek:Üdvözlégy
Sötétkék szemek:Üdvözlégy+Dicsőség+Fatimai fohász

Ezüst rózsafüzér
A Keresztre: Hiszek egy Istenben… 
A különálló szemre: Mi Atyánk…. 
A 3 következő szemre: Üdvözlégy, Mária… Közben a „gyümölcse, Jézus” után mondjuk a bevezető, titkot. 
A különálló szemre: Mi Atyánk… 
A 10 következő szemre: Üdvözlégy, Mária… (tízszer) Közben a „gyümölcse, Jézus” után mondjuk a megfelelő, titkot. 
Minden tized után imádkozzuk: 
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. 
Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.

A rózsafüzért a következőképpen kell mondani:

  • Az ima keresztvetéssel kezdődik.
  • A keresztre egy Apostoli hitvallást mondunk.
  • Az első nagy szemre egy Miatyánkot.
  • Az ezt követő 3 kis szemre 1-1 Üdvözlégyet, Jézus neve után a bevezető titkokkal.
  • Ezután a kis doxológiát (továbbiakban: Dicsőség…) mondjuk. Erre sem itt, sem a továbbiakban nincs külön szem)
  • A bevezető utolsó (nagy) szemére ismét egy Miatyánkot.
  • A körben a 10 egymást követő kis szemre 1-1 Üdvözlégyet, mindegyikben a kiválasztott sorozat első titkával (vagy egy saját titokkal).
  • A tizedet egy Dicsőség… zárja.
  • Folytatjuk a következő tizeddel: a nagy szemre Miatyánk, a 10 kis szemre Üdvözlégyek a második titokkal.
  • Az ötödik tizedet záró Dicsőség… után ismét keresztvetés következik.

A rózsafüzérnek eredetileg (és hivatalosan) nem szerves része az ún. fatimai fohász, azonban a gyakorlatban csaknem mindig imádkozzák, mégpedig minden egyes Dicsőség… után.

A rózsafüzér titkai

A titkok új, napok szerinti sorrendje a ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levél alapján:

  1. Hétfő: örvendetes titkok
  2. Kedd: fájdalmas titkok
  3. Szerda: dicsőséges titkok
  4. Csütörtök: világosság titkai
  5. Péntek: fájdalmas titkok
  6. Szombat: örvendetes titkok
  7. Vasárnap: dicsőséges titkok

A rózsafüzér hagyományosan és természetesen ma is imádkozható saját titkokkal is, aszerint, hogy Jézus melyik tulajdonságán vagy tettén szeretne az imaszövegek mondása közben elmélkedni az imádkozó. [1]

Az örvendetes titkok

A bevezető három Üdvözlégyre: 

  1. aki hitünket növelje,
  2. aki reményünket erősítse,
  3. aki szeretetünket tökéletesítse.

A tizedekre:

  1. …akit te, Szent Szűz, Szentlélektől fogantál,
  2. …akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál,
  3. …akit te, Szent Szűz, a világra szültél,
  4. …akit te, Szent Szűz, a templomban bemutattál,
  5. …akit te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.

A fájdalmas titkok

A bevezető három Üdvözlégyre: 

  1. aki értelmünket megvilágosítsa,
  2. aki emlékezetünket megerősítse,
  3. aki akaratunkat tökéletesítse.

A tizedekre:

  1. …aki érettünk vérrel verejtékezett,
  2. …akit érettünk megostoroztak,
  3. …akit érettünk tövissel koronáztak,
  4. …aki érettünk a nehéz keresztet hordozta,
  5. …akit érettünk keresztre feszítettek.

A dicsőséges titkok

A bevezető három Üdvözlégyre: 

  1. aki gondolatainkat irányítsa,
  2. aki szavainkat vezérelje,
  3. aki cselekedeteinket kormányozza.

A tizedekre:

  1. …aki a halálból feltámadt,
  2. …aki a mennybe felment,
  3. …aki nekünk a Szentlelket elküldte,
  4. …aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
  5. …aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.

A világosság titkai

A bevezető három Üdvözlégyre:

  1. aki megtisztítson minket,
  2. aki lelkünk békéjét megőrizze,
  3. aki a Szentségekben megerősítsen.

A tizedekre:

  1. …aki a Jordán vizében megkeresztelkedett,
  2. …aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét,
  3. …aki meghirdette Isten országát,
  4. …aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét,
  5. …aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.

Befejezés

Végül az alábbi könyörgést mondhatjuk: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk! Úristen, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve utánozzuk, amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Forrás: wikipedia.org