Pünkösdvasárnap

2020. május 31

PÜNKÖSDVASÁRNAPPAL BEFEJEZŐDIK A HÚSVÉTI IDŐ, HARANGSZÓRA ISMÉT „AZ ÚRANGYALÁT” IMÁDKOZZUK.

A HÉT LITURGIÁJA:

HÉTFŐ: A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA – EMLÉKNAP

KEDD: SZENT MARCELLINUSZ ÉS SZENT PÉTERVÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

SZERDA: LWA NGA SZENT KÁROLY ÉS TÁRSAI UGANDAI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

CSÜTÖRTÖK: A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS, AZ ÖRÖK FŐPAP ÜNNEPE

PÉNTEK: SZENT BONIFÁC PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ EMLÉKNAPJA   –  ELSŐPÉNTEK

SZOMBAT: SZENT NORBERT PÜSPÖK EMLÉKNAPJA

Pünkösdhétfőn reggel 9-kor és este 7-kor lesz szentmise a templomban!

Június 1-től visszaáll a hétköznapi szentmisék szokásos időpontja.

Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján országszerte megszólalnak a katolikus templomok harangjai délután ½ 5-kor, így emlékezve a trianoni békediktátum 100. évfordulójára. Aki hallja a harangszót, az imádság lelkületével könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.

Június 6- án otthon végzett engesztelő nap lesz a kihelyezett lap szerint.
A reggeli szentmise után 1 órát a templomban imádkozunk.
Kérem a kedves híveket, kapcsolódjanak az engesztelő naphoz!

Az elsővasárnapi szentóra június 7-én 18.00 órakor kezdődik.

Előzetesen hirdetem, hogy június 13-án, Úrnapja szombatján délután 17.00-18.00 óráig a templomban együtt dicsőítjük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust! Otthonainkból is bekapcsolódhatunk személyes imáinkkal a világméretű szentségimádásba, ami az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő lépése.

Ebben az évben elmarad az Úrnapi oltárok készítése és a körmenet.

Az egyházközségi hozzájárulás kerepesi beszedői a szentmise után már átvehetik megbízást a sekrestyében. Kérem a kedves híveket, fogadják jó szívvel és megértéssel az egyházközség megbízott munkatársait.


A SZENTMISÉK RENDJE MÁJUS 31 – JÚNIUS 7.

PÜNKÖSDVASÁRNAP
május 31.

​​  9.00: +AZ EGYHÁZKÖZSÉG MÁJUSBAN +HÍVEI:

​Sárvári Lászlóné +Zsemle Anna (Tem.: 05. 08.)

​+Gáspár Zoltán (Tem.: 05. 20.)

​​Mészáros Istvánné +Borsányi Erzsébet (Tem.: 05. 22.)

11.00: ​……………………………………………………….

19.00: ……………………………………………………….

PÜNKÖSDHÉTFŐ:​  9.00: A “SZENT ANNA” RÓZSAFÜZÉR CSOPORT 

(HEIK ISTVÁNNÉ) +TAGJAI

19.00: +HEIK JÁNOS, NEJE +BERTA JULIANNA, UNOKÁJUK +JUDIT ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

KEDD:​6.15: A TISZTÍTÓTŰZBEN SZENVEDŐ LELKEKÉRT

SZERDA:​6.15: ……………………………………………………….

CSÜTÖRTÖK:19.00:A 24 ÓRÁS ENGESZTELŐ SZENTSÉGIMÁDÁST VÉGZŐKÉRT ÉS AZ IMÁT KÉRŐKÉRT

PÉNTEK:​6.15:​+RAPAVI JÓZSEF

SZOMBAT:​6.15:​+SÓKI KÁROLY 3. ÉVF.

——————————————————————————————————————————-

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA 

június 7.​

9.00: ELSŐÁLDOZÓKÉRT ÉS CSALÁDTAGJAIKÉRT

11.00: ​A CSALÁDI BÉKÉÉRT

19.00: ……………………………………………………