Évközi 26. vasárnap – A Szentírás vasárnapja

2020. szeptember 27.

Ma van a „Szentírás vasárnapja”.  Határozzuk el, hogy buzgóbb szívvel és hittel olvassuk a Szentírást mindennap! 
Imádkozzunk, hogy a szülők, nevelők hiteles erkölcsi és lelki é
rtékekre neveljenek.  Mindez a Szentírás tanításának megvalósítása nélkül nem válhat valóra. – A mai nap az elvándorlók és menekültek világnapja is.

A plébániai hittanra szombaton 9.00 órára még várjuk azokat a gyermekeket, akik jövőre elsőáldozók szeretnének lenni. 

10.00 órára jöjjenek, akik már voltak elsőáldozók, de még nem bérmálkoztak. Hívjuk az idei elsőáldozókat is, hogy beilleszkedjenek a közösségbe és folyamatosan vegyenek részt a plébániai hitoktatásban.

Októberben hétköznap csak este 6-kor lesz szentmise, előtte 1/4  6 – tól rózsafüzért imádkozunk.

Október 3-án újra virtuális közösségben tartják meg a nagymarosi találkozót. Otthonról, online térben lehet bekapcsolódni a találkozó programjaiba, ami a hirdetőtáblán olvasható. A találkozó központi gondolatát Szent János apostol első levelének mondata adja: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.”

A júliusban elmaradt „Péter-fillérek” gyűjtése október 4-én lesz. Jövő vasárnap tehát perselyadományainkat a világegyház céljainak támogatására adhatjuk.

A „Lépcsők”-ben közölt gyermekrejtvény megfejtését október 4-ig lehet leadni a sekrestyében, névvel ellátott borítékban. Az ajándéksorsolást október 11-én, a 9 órai és a 11 órai szentmisék után tartjuk.

2021. évi Katolikus Kalendárium és naptár vásárolható a sekrestyében.


A SZENTMISÉK RENDJE SZEPT. 27  OKT. 4.

ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP – A SZENTÍRÁS VASÁRNAPJA
szeptember 27.

9.00: AZ EGYHÁZKÖZSÉG SZEPTEMBERBEN +HÍVEI: 

+Rozmüller József (Tem. 09. 11.)

+Herpszt Gábor Zoltán (Tem. 09. 21.)

Sárvári Jánosné +Hoffmann Julianna (Tem. 09. 25.)

Juhászné +Zaletnik Zsuzsanna (Tem. Bp. 09. 28.)

Kamarás Lászlóné +Langa Erzsébet (Tem. 09.30.)

Kiss Károlyné Rapai Anna (Tem. 101.)

– Műtét előtt álló beteg gyógyulásáért

11.00: …………………………………………………….

HÉTFŐ:7.00: +BRANCS MIHÁLY ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

KEDD:7.00+MIHÁLY PAPTESTVÉR ÉS +SZÜLEI

SZERDA:7.00+MARGIT 

CSÜTÖRTÖK:   18.00: +GRÓF LÁSZLÓ 1. ÉVF.

PÉNTEK:18.00:+RAPAVI JÓZSEF

SZOMBAT: 18.00: TURAI MIHÁLY, NEJE +BRANCS TERÉZ ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

—————————————————————————————-—————————

ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP  

 október 4.

   9.00: +PUP JÓZSEFNÉ, +FÉRJE, +TIBOR FIUK ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓIK

11.00: +BRÉDL FÉLIX