Április 11-én ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját.

Április 11-én ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját.

„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége”

„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök, mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Fausztina nővér Naplója 1146)

Szent Fausztina magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – Jézus kérte, hogy húsvét utáni első vasárnapja legyen az isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért.

„Fausztina nővér (1905-1938) a második világháború előestéjén halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában kapta meg az Isteni Irgalmasság kinyilatkoztatását, s mindazt, amit megélt, leírt a Naplójában. A második világháború túlélői számára Szent Fausztina Naplójának e sorai olybá tűntek, mint az Isteni Irgalomnak egy különleges, XX. század nézőpontjából megírt evangéliuma. A kortársak felfogták üzenetét, mégpedig éppen a második világháború során drámai módon felhalmozódott rossznak és a totalitárius rendszerek kegyetlenségének a tükrében. Mintha Krisztus azt akarta volna kinyilatkoztatni, hogy a rossz – amelynek az ember létrehozója és áldozata – elé állított végső korlát éppen az Isteni Irgalom. Ennek az irgalomnak természetesen része az igazságosság is, ám a világ és az ember történelme során az isteni tervben nem kizárólag az igazságosságé az utolsó szó. Isten mindig el tudja választani a jót a rossztól, s azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (vö. 1Tim 2,4): Isten a szeretet (1Jn 4,8). A Fausztina nővér előtt megjelent megfeszített és feltámadt Krisztus eme igazság legfőbb kinyilatkoztatása.” (Az irgalom misztériuma. In: II. János Pál: Emlékezet és azonosság, Budapest, 2005, 58–62.)

Különös egybeesések

Faustyna Kowalska boldoggá avatását II. János Pál pápa kezdeményezte, még Krakkó érsekeként, 1965-ben. Majd 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján, az eljárás elindítója immár pápaként avatta boldoggá Fausztina nővért. A szentté avatásra hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét csak húsvét második vasárnapján került sor.

Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja nevet viseli.” És a szentatya hozzátette, ezzel az üzenettel, az Isteni Irgalmasság üzenetével kívánja átvezetni az egyházat a harmadik évezredbe.

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám…” (Napló 699)

II. János Pál pápa, az Isteni Irgalmasság üzenetének fáradhatatlan hirdetője volt. Imádságában is irgalomért fohászkodott.

„Minthogy pedig az ima az egyetlen fegyver, amelyet a pápa használ, egy utolsó kérdést teszek fel neki, amelyben sok másik is benne foglaltatik, és amelyik e párbeszéd legrövidebb válaszát kapja. Azt kérdezem tőle, hogy milyen imát mond a világért? Ezt feleli: „Irgalomért könyörgök. Igen, irgalomért.” („Ne féljetek!” – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde, Bpest, 1986, 199.)

És a szentatya életével, pápaságával, betegségével és halálával is tanúságot tett Isten végtelen irgalmába vetett bizalmáról. Halála időpontja – 2005. április 2.,az Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliája – által mindez még nyilvánvalóbb megerősítést nyert.

A lengyel pápát, ugyanúgy, ahogy ő Fausztina nővért, az Isteni Irgalmasság ünnepén avatta boldoggá XVI. Benedek pápa 2011-ben, majd szentté Ferenc pápa 2014-ben.

„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök, mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Napló 1146)