Szentháromság vasárnapja – 2021. május 30

A SZENTHÁROMSÁG; belső egység, legteljesebb harmónia, megélt tökéletes szeretetközösség. Erre a szentháromságos életre hív meg bennünket az Isten  


Májusban, a célperselyben, a ministráns-tábor költségéhez kértük a kedves hívek támogatását. Köszönetet mondunk minden adományért!

Június 1-től visszaáll a hétköznapi szentmisék szokásos időpontja.

Ebben az évben is elmarad az Úrnapi oltárok készítése és a körmenet.


Június 5-én, Úrnapja szombatján bekapcsolódhatunk a közös, világméretű 
szentségimádásba 17.00-18.00 óráig a templomban. Erre a napra esik a 24 órás engesztelő napunk is. A kihelyezett lap szerint csatlakozzunk az otthon végzett imaórákhoz, és kérjük, minél többen vegyenek részt a templomban a délutáni szentségimádáson az esti szentmise kezdetéig. 


A „Lépcsők” kiadványunk május-júniusi számában, gyermek-pályázatot hirdettünk Szent József év alkalmából. Kérem, buzdítsák a gyermekeket, vegyenek részt a pályázati kiírás szerint! Beküldési határidő június 20.

A Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békediktátum évfordulóján, június 4-én pénteken 18 órakor ünnepi megemlékezés lesz a Szabó Magda Művelődési Ház előtti emlékműnél. 
Az imádság lelkületével könyörögjünk hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.


A SZENTMISÉK RENDJE MÁJUS 30. – JÚNIUS6.

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
május 30.

9.00:+AZ EGYHÁZKÖZSÉG MÁJUSBAN +HÍVEI:

+Kassai Imre Vince (Tem.: 05. 14.) 

+Stógl Mihály (Tem.: 05. 14.) 

+Csáki Sándor (Tem.: 05. 14.) 

+Varga Zoltán (Tem.: 05. 28.) 

+Hajósi László (Tem.: 05. 28.)

+Lobmayer Imre István (ob. 05. 22.)

+Rusznyák István (Tem.: 06. 02.)

+Tamási Tibor (Tem.: 0609.)

11.00:…………………………………………………

HÉTFŐ:

19.00:  …………………………………………………

KEDD:7.00: …………………………………………………

SZERDA:7.00: +BRANCS MIHÁLY 1. ÉVF. ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

CSÜTÖRT.19.00:A 24 ÓRÁS ENGESZTELŐ SZENTSÉGIMÁDÁST VÉGZŐKÉRT ÉS AZ IMÁT KÉRŐKÉRT

PÉNTEK: 7.00: +RAPAVI JÓZSEF, +SZÜLEI ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

SZOMBAT:19.00:+HEIK JÁNOS, NEJE +BERTA JULIANNA, +SZÜLŐK ÉS ÖSSZES +HOZZÁTARTOZÓ

——————————————————————————————————————————-

ÚRNAPJA
június 6.

9.00:  +SÓKY KÁROLY 4. ÉVF.

11.00:…………………………………………………