A Lépcsők újság júniusi számából.
A pszichiáterek és neurológusok legalább kétharmada munka nélkül maradna, ha a családban megtanulnánk kommunikálni, és mindenki a család egységére törekedne.
A család olyan élvonalba tartozó, különleges iskola, ahol megtanulunk személlyé válni, vagyis elsajátítjuk a kapcsolatépítés mesterségét.
Ezalatt kölcsönösen gazdagodunk, tanulunk egymástól.
Nem is lehet másképp, hiszen olyan kapcsolatokról van szó, melyek a legmélyebb emberségünkben érintenek minket. Ettől válunk valakivé, igazi személlyé.
Amikor ráébredünk, hogy a kommunikáció a párkapcsolatban vagy a gyermekeinkkel a végét járja, vagy zsákutcába jutott, akkor van szükség újabb fényre, hogy fel tudjuk venni a küzdelmet a sötétséggel és az értelmetlenséggel.
Vessünk véget megfeneklett, elhibázott kommunikációs gyakorlatainknak! Először is lépjünk ki ebből a bűvkörből, és bátran forduljuk oda elsőként a másik felé. Kezdetben egyedül leszünk – néha akár hosszú időn keresztül is -, mégis értelmet adhatunk újra a kapcsolatainknak, amelyek meg sem újulhatnának egy ilyen komoly, személyes elhatározás nélkül.
Ha konokul ragaszkodunk hozzá, hogy mindenáron közöljük a gondolatainkat, ám előtte nem mérlegeltük magunkban, vajon készek vagyunk-e feltétel nélkül és önzetlenül ajándék lenni a másik számára, el is ronthatjuk, sőt, magát a kommunikációt is blokkolhatjuk.
Éppen a családban vésődnek be mélyen ezek a kommunikációs játszmák, amelyek később is nagy szerepet játszanak a házaspár és a gyermekek életében.
Az építő kommunikáció tehát elsősorban kreatív hozzáállást kér tőlünk, ahol a különbözőségek nem feloldódnak, még csak nem is hasonulnak, hanem megértésre találnak a kölcsönös ajándékozásban, és egyre mélyebb megértéshez vezetnek.
Ez az élet legfontosabb dinamizmusa, folytonos újjászületés, amelyet a gyermekek a szülőktől tanulnak el, és amelyet idővel a látott példa alapján ők is továbbadhatnak, ha valahol az emberi kapcsolatok válságba jutnak.
Így az újrakezdés képessége, önmagunk ajándékozása, egyszóval a szeretet mozgatta kapcsolatformák, amelyek a családban léteznek, ajándékká válnak az egész emberiség számára. (Sudár B.)