Gondolat ébresztő tanévkezdésre

Otthon, iskola, Isten háza
Gondolatok tanévkezdéskor


Minden kor felmutatja szellemi arculatát. Vagy nem mutatja. A
művelődéstörténet XVIII. századi fejezete arról vall, hogy ez az időszak
volt az egyik, amelyik valóban a szellem jegyében telt el; nemzetközi,
egész Európát átható szellemisége olyan távlatokat ért el, amelyeknek
emlékeiből mindmáig táplálkozunk. A nemes, nagyvonalú humanizmus,
az emberi személyiség tisztelete, a műveltség jövőjébe vetett hit még a
gúnyolódókat is elnémította. Ugyanakkor tudjuk: vallás és műveltség
elváltak egymástól. Mondhatnók: új evangelizációs módszerre volt
szükség, mivel a felvilágosodás a lelkiségben jobbára csak rombolt.
Azonban ha mélyebben belenézünk a kor tükrébe, észrevehetjük az
emberekkel való gondos lelkipásztori törődést, a józanságot (a barokk
túlzások ellen), amely a modern spiritualitás lépcsője lesz majd a
következő évszázadokban. A lélekgondozás lép előtérbe, amelynek
olyan képviselői, mint Ligouri Szent Alfonz vagy Bécs apostola, Hofbauer
Szent Kelemen (Széchényi Ferenc barátja és támogatottja!) napjaink
időszerű szentjei is lehetnek: egy közömbös világban, amelyben
túlságosan megosztódnak az emberek.
A hit, a műveltség, a nevelés háttérbe nyomódik, előlép a siker-, az
érdekszemlélet, s hol van már az a szemlélet, erény, melyet a 170
esztendeje elhunyt Goethe, ez az egyetemes európai szellem képviselt
művészetével: az alázatosság, az igazságosság. Mindez egyetlen
fogalomban érhető tetten nála: az emberszeretetben.
Goethétől indulva az asszociáció így folytatódhat: mennyi ma a
szeretet azokban, akik hitvallásukba foglalják a családot, a gyermeket,
és észreveszik: hit és műveltség – a kor pusztuló szívében – mégis
összetartozik? A XVIII. század szellemi éhsége-törekvése helyébe
passzív „önművelés” lépett, vagyis a tohonyaság, a pénzimádat, amely
már szülők, tanárok jóvoltából is gyakorta megfertőzi a különböző
korosztályokat.
Egy teljes program ez, ha tanévkezdéskor tanítók, tanárok, szülők – a
nevelés tükrébe néznek, mint hajdan uralkodásra készülő királyfiak, akik
a hivatásukat (!) „igazító” királytükrökből tanulták a bölcsességet,
igazságot.

Mintha nagyon messzire estünk volna azoktól az időktől, amikor az otthon, az iskola és a templom testvérként növekedtek az időben, amely igazán a tartamot ismerte, miként Szent Ágoston, Kalazanci Szent József vagy Bosco Szent János és a XX. századnak nem egy névtelenje a „sajdító, fájdalmas, üldöző” években.
Nos, a hármas szent „intézmény” – amit a cím jelöl – ismételten megvizsgálandó a keresztény nevelésben: hogyan tartotta meg (még) hivatástudatát, miként lép túl az iskola a csupán a tudás közlésén, a család a családi összetartozást pótló cselekvéseken, s tér vissza önmeghatározásához, a templom pedig úgy áll-e a keresztény nevelés középpontjában, mint két tér: a belső és a külső találkozása, az égié és a földié? Isten hajléka mint „megélt tér” épüljön a család köré, a lelkipásztor (hitoktató) pedig e tér szolgálatának jól felkészült, alázatos isteni megbízottja legyen. Mert manapság ez utóbbira egyre nagyobb szükség van, s aki vállalja a hitre nevelés pedagógiáját, annak figyelmes benső látással kell rendelkeznie, hogy fölismerje-fölismertesse a változó gondolkodásban az egyetlen Változatlant.
Nagy erőfeszítésre van szükség, egyre nagyobbra, a kihívás egyre részletesebb megértésére, hogy összeálljon az egész. Ez korunk pluralista nevelés-művészete, nem pedig a megzavaró, hol ezt, hol azt fix pontnak tekintő, hirdető (tanító) ilyen-olyan ideológiai álláspontja. Különben: Krisztus nem ideológia, hanem egyre éltetőbb Valóság, maga a kereszténység, aki összetartja a családot, az iskolát és a templomot.
Amikor néhány hete egy tizenegy esztendős leánygyerek – agyonfestett körmökkel, arccal azt mondta: nem érdekli az iskola, a könyv, csak a kép, amely olyan arcokat, kezeket mutat, amilyen az övé, azt kérdeztem, hol lakik a családja, ahol él. A válasz:
– Család? Az mi? Anyám van, vele élek, más nem érdekel.
S hogy mi ez az érdekel, még spontánabbul felelte:
– Ő mindent megenged, pénzt is ad.
Nem a kezdődő kamaszévek vállrándító flegmaságát éreztem a szavaiban, hanem a már tizenévesek kiégettségét.
A 2009/2010-es tanév kezdődjék, mint a szentmise bűnbánati liturgiája: vizsgálja meg magát mindenki…
(T S)

One thought on “Gondolat ébresztő tanévkezdésre

  1. Nagy László

    E cikk oly gondolatot ébreszthet bennünk, mely szerint a LÉPCSŐK egy Ligouri Szent Alfonz-i mentalitású szerkesztést igényelne, mert ennek hiányában “a hit, a műveltség, a nevelés háttérbe nyomódik”.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.