mariann bejegyzései

Trianoni megemlékezés

Trianoni megemlékezés

Június 5-én 10.00 órakor a Szent Anna templomban ökumenikus imával kezdődött a trianoni megemlékezés.
Ezt követően került sor az új emlékmű megáldására és az ünnepi megemlékezésre.
Beszédet mondott többek között Franka Tibor polgármester, – Nyírő K. Judit, Nyírő József leszármazottja, – Duray Miklós a Felvidéki Magyar Koalíció Párt alelnöke. A fellépők között voltak Kerepes művészeti és hagyományőrző csoportjai. Tovább a folytatáshoz

„Élő rózsafüzér” zarándoklat

Élő rózsafüzér 2010

A május 29-i „Élő rózsafüzér” gyalogos zarándoklatot záró esti szentmisét 19.00 órakor dr. Varga Lajos váci segédpüspök úr mutatta be templomunkban.
A nap végén Kerepesen a Máriabesnyőről induló 1. csoport, és a Rákoscsaba felől érkező 9. csoport találkozott. Tovább a folytatáshoz

Egyházközségi majális

2010
Egyházközségi majális

Pünkösdhétfőn a Royal Station – Sport-, Szabadidő-és Egészség Központ mögötti területen tartottuk az idei egyházközségi majálist. A résztvevőket sok játék, vetélkedő várta; akadály-verseny, sorverseny, lufi fújás, kötélhúzás, „mindent, vagy semmit” hittanos csapat-vetélkedő, röplabda és a nap végén a tombola sorsolás. Tovább a folytatáshoz

Modern háromkirályok

Egy ismerős történet – másképp

Háromkirályok

Háromkirályok

A történet ismerős, még gyermekkorunkban hallottuk: volt három férfi – a hagyomány királyoknak, bölcseknek tartja őket -, akik a csillag láttán messzi földről felkerekedtek, hogy hegyen-völgyön át, hosszú hónapokig bolyongva, az időjárás viszontagságaival, fáradtsággal, rablókkal és politikai cselszövésekkel dacolva megkeressék a Kisdedet, aki istállóban született. A csillag vezette őket, ők pedig követték, mentek a fény útján. Angyalok bátorították őket, tanácsot adtak nekik, ha elbizonytalanodtak, s ők hallgattak a mennyei küldöttek szavára. Tovább a folytatáshoz