Játékos délután

Szeptember 7-én szombaton szalonnasütéssel egybekötött játékos délutánon vettek részt a Szent Anna templom ministráns gyermekei a plébánia kertjében! Délelőtt még azon tanakodtunk, hogy meg tudjuk e tartani a programot a szünni nem akaró eső miatt. Szerencsére az égiek megkegyelmeztek nekünk, bár napsütés nem volt, de kellemes és eső mentes idő lett a program kezdetére! A gyermekek megérkezése után András atya kedves köszöntő szavai után kezdődtek a “csapatépítő” játékok, melyek Gábor gondos előkészületeinek köszönhetők.

Játék közben Miklós és a szülők előkészítették a nyársakat és elkezdődhetett a mennyi étel elkészítése. Ha valaki még éhes maradt volna az asztalon finomabbnál finomabb sütemények voltak, amit a szülők sütöttek és Mariann néni is meglepte a gyerekeket egy hamisíthatatlan házi alma kompóttal.

Ahogy az lenni szokott “jó társaságban telik az idő”, így hamar eljőtt az este, bár a gyerekek szinte haza se akartak menni, de fáradtan és élményekkel gazdagon hagyták maguk után a délutánt!